Forradalmi - Életet megváltoztató - Szemet felnyitó - Elgondolkodtató
….„Kiss Etelka civilszervezeti vezető az előadásról:
Szerencsém volt, hogy hallottam Renátát beszélni a településünkön megrendezett előadáson.
Renáta egy valóban inspiráló személy és nagylelkű-segítőkész ember– perspektívákat kínál, hogy szembenézzünk a valódi problémáinkkal fogyatékosságunk ellenére ez egy remek és szenzációs kihívás és egyenesen elgondolkodtató. Gondoskodom róla, hogy munkatársaim mindegyike elmenjen Renáta valamelyik előadására, mert ma igen is szükség van a lelki és szellemi támogatásra és az egyenes beszédre.
A legtöbben csak csüggedünk és bezárkózunk a problémáink legbelsőbb bugyraiba, most meg Renáta által feleszmélünk arra, hogy éveket vettünk el magunktól azzal, hogy csak sopánkodtunk. Nem! Többé nem sopánkodom! Ahogy Renáta elmondja, tenni kell önmagunkért, mert igen is a fogyatékkal élő emberek ugyan annyit érnek, mint azok, akiknek nincs fogyatékosságuk. Sőt, Renáta rávilágított arra, hogy bizony a fogyatékkal élő embereknek, nekünk ezerszer több ösztönünk fejlődik ki, mint azoknak az embereknek, akik semmilyen fogyatékkal nem kell, hogy együtt éljenek. Ezeket a rejtett képességeinket ki kell használni!! Nincs többé csüggedés!”….
Ez néhány olyan szó, amellyel az emberek leírják a prezentációimat. Közben meg csak jól szórakozom az előadásaim alatt – és Ön is jól fog! Megosztok személyes történeteket és sok humort, megkérdőjelezem a hagyományos bölcsességet, és segítek a résztvevőknek visszanyerni józan eszüket, abban a reményben, hogy minden fejlődési fogyatékos ember élheti álmai életét a társadalom minden emberi és szakmai területén!
Prezentációs ütemterv: Az alábbi ütemterv a "szilárd" eseményeket képviseli; a függőben lévő előadások dátumai, időpontjai és egyéb részletek megerősítéskor kerülnek hozzáadásra az oldalamon. Az előadásokkal kapcsolatos további információkért kérjük, kattintson az adott eseményhez, részleteihez és a kapcsolati menüpont alatt, lépjen kapcsolatba az eseményen szereplő személlyel, Renátával. Amennyiben a rendezvény nem nyilvános, abban az esetben, természetesen elérhetőségeket nem adunk meg.
"
"
2022 lesz az év, amikor több száz vitaindító előadást és mélyreható workshopot tartok meg, konferenciákon a fogyatékos gyermekek szüleinek, fogyatékkal élő felnőtteknek, szolgáltatóknak, oktatóknak és más szakembereknek. Ezen túlmenően, fogyatékossággal élő szervezetek, humánszolgáltató ügynökségek és oktatók számára szeretnék tanácsot nyújtani, koordinált konferenciákon. Emellett az iskolai szemléltetős, érzékenyítő, szituációs gyakorlatokon át, az emberségi képzési tanterveket is szívesen dolgozom ki, hogy hogyan is kell ma egy-egy fogyatékkal élő embertársunkhoz hozzáállni. Lelkesen, pozitívan és szenvedélyesen törekszem arra, hogy a fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek valós életet éljenek, teljes mértékben beilleszkedve otthonaikba, iskoláikba, munkahelyeikre és közösségeikbe. Az általam megosztott józan ész stratégiái segíthetnek elérni ezt a kritikus fontosságú célt. A helyszíni, személyes előadásokon kívül magántanácsadást is vállalok magánszemélyek, csoportok, iskolák és egyéb szervezetek számára.Ha kapcsolatba szeretne lépni velem, egy prezentációval vagy konzultációval kapcsolatban, valamint az előadásaim témáinak leírásáért, kérem, iratkozzon fel e-hírlevelünkre vagy a kapcsolati menüpontban közvetlenül tud üzenetet írni. Keressen bátran.
Hamarosan látható leszek néhány videóban is, amiről a weboldalamon keresztül folyamatosan lehet majd informálódni!
"
"
"
"
"
"
"
"
"
"
"
"